2018. május 8.

« 119. » Készítsünk együtt blogposzt tervezőt!

*virtuális ölelés* ♡

Mivel a Bullet Journalos bejegyzésem nagyon szerettétek, ideje volt ismét elővennem a kreatív énem és alkotni. Így született meg a saját blogposzt tervezőm, amit a mai bejegyzésemben megmutatok nektek: ha van kedvetek, készítsétek el ti is!

Én azért vágtam bele, mert eddig a bloggal kapcsolatos ötleteimet össze-vissza firkáltam a telefonom jegyzetei közé vagy papírcetlikre, ezért sosem tudtam, mi-mihez tartozik. Szükségem volt valamire, aminek segítségével rendbe szedhetem a gondolataim és megszűnhet a blogos káosz körülöttem.

Ajánlom a blogposzt tervezőt, ha

♡ 001. rendszerezettebb és átláthatóbb tervekre vágytok
♡ 002. hatékonyabbá és egyszerűbbé szeretnétek tenni a blogolást
♡ 003. utáljátok, mikor valami fontosat hagytok ki a bejegyzéseitekből
♡ 004. kreatívabb tartalomra akartok fókuszálni
♡ 005. nem mindig vagytok gépközelben, mikor beugranak az ötletek


És íme, egyelőre két oldalt álmodtam meg belőle. Az elsőn néhány információt véshetünk le a blogunkról, ami legfőképp akkor igazán hasznos, ha többet is vezetünk, így pedig könnyű észben tartani, hogy melyik tervező melyikhez tartozik. Alá két rubrikát rajzoltam, amelyekbe összegezhetjük, hogy mik a terveink a közeljövőre nézve, illetve összeírhatjuk a hosszútávú blogcéljainkat.


Eztán jön a lényeg, a blogposzt tervező! Szántam egy sort a bejegyzés címének, ami mondjuk esetemben egy egész oldalt igényelne, mert ha egy posztomnak száz új címet nem adok, akkor egyet sem. 😜 Alatta bepipálhatjuk a bejegyzésünk állapotát, hogy éppen merre tart a publikálás folyamatán, aztán a legnagyobb helyet természetesen az ötletek és jegyzetek kapták. Húztam egy-egy sort a címkéknek, a nyilvánosságra hozás dátumának és a közösségi oldalaknak, ahol megosztom az új irományaimat. Most már azt is tudom követni, hogy hova-mikor-mit teszek ki!

A tervezőt egy elfelezett A4-es papírra készítettem egy Stabilo S-es tűfilc segítségével, de ha gondoljátok és van rá igény, megalkotom bővített és nyomtatható formában is, amit nyugodtan felhasználhattok - jelezzétek hozzászólásban, hogy elkészítsem-e.

Ha sikerült inspirálnom titeket és kedvet kaptok a blogposzt tervező megrajzolásához, osszátok meg velem kommentben a hírt, sőt, képeket is várok! Köszönöm, hogy velem tartottatok! ♡

Legyen szép napotok,
Thea ✌

6 megjegyzés:

  1. Ez de klassz ötlet! :D
    Le vagyok nyűgözve, hogy ilyen szépen megálmodtad az elrendezést! * - * Lehet valamikor nekiülök :D.
    Nagyon jó lett a terveződ! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Amy! ♡
      Mindenképpen szólj, ha te is elkészítetted. :)

      Törlés
  2. UUU ez iszonyatosan jól néz ki! <3 szerintem lenne igény a nyomtatható verzióra... legalábbis nekem van rá igényem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Viola! ♡
      Szuper, akkor igyekszem minél előbb elkészíteni! :)

      Törlés
  3. Óóó imádom az ilyeneket, megalkotod? :) Engem érdekelne!

    (És máris szép. ^^)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! ♡
      Amint kész, hozom! :)

      Törlés