2018. január 1.

« 107. » Az első blogszülinap! 🎉

*virtuális ölelés* ♡

Nos, hol is kezdjem? Talán néhányan, akik hónapok óta velem tartotok, észrevettétek és emlékeztek, hogy nemrégiben még igencsak gyerekcipőben járt a blogom, mikor nem volt egy kialakult, konkrét képem vele kapcsolatban, csak írtam, talán rendszertelenül és szétszórtan, de írtam, mert szeretem. Ez volt az egyik oka annak, hogy létrehoztam, egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy legyenek látogatóim, követőim, olvasóim, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy év alatt ide jutok. De hogy őszinte legyek, nagyon örülök, hogy így alakult!

Pontosan 1 évvel ezelőtt, 2017. január elsején, reggel 6 óra 4 perckor tettem közzé a legeslegelső, nyitó bejegyzésem itt, melyben a kezdők nyugalmával tárgyaltam ki, hogy hogyan írhatunk tökéletes első bejegyzést. Szeretek kreatívkodni, minél egyedibb ötleteket kitalálni és megvalósítani, ezért gondoltam, hogy feldobom kicsit azt a bizonyos elsőt pár tippel. Már ekkor tudtam, hogy ez az, amit örömmel csinálok: a blogomon főként segíteni szeretnék másoknak. Ha kíváncsiak vagytok az említett bejegyzésre, ide kattintva elolvashatjátok. Innen indult az egész...

Gondoltátok volna, hogy hónapokig nem osztottam meg sehol sem a blogom? Magamnak írtam, tulajdonképpen akkoriban nem léteztek látogatóim, maximum nagyon véletlenül, mert féltem. Nem szerettem volna ismert lenni, nem akartam, hogy ha bárhol feltűnik a nevem, akkor rögtön hozzá tudjátok csatolni az arcom, mert engem sosem vonzott a hírnév - a mai napig nem osztottam meg veletek egy képet sem, ahol látszódna a kilétem. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy nem akartam olvasókat. Március-április környékén jöttem rá, hogy így nem sok értelme van blogolni, tippeket és motivációkat írni, mikor nincs, ki olvassa. Ekkor kezdtem el most már a blogom felvállalva írni mások chatjébe, mert eddig ezt névtelenül tettem, illetve csatlakozni blogos csoportokhoz, közösségekhez. Innentől kezdve teljesen megváltozott a blog élete, a statisztika szárnyalni kezdett, én pedig csak úsztam az árral és élveztem, hogy ennyire megkedveltétek a blogom és a személyem.

A blogos csoportok közül pedig muszájnak érzem, hogy kiemeljek egyet, mert ez az egy az én életemre is nagyon nagy hatással volt jó értelemben. Nem másról van szó, mint a Blogger Közösségről, amit Dzseni, a Beauty and Make up tüneményes bloggerinája álmodott meg azzal a céllal, hogy mi, bloggerek összefogjunk, segítsük egymást és barátkozzunk. Szinte a kezdetektől tag vagyok, ezért ki merem állítani, hogy nagyon jó úton vagyunk, sőt! Rengeteg mindent köszönhetek ennek a csoportnak, a leghálásabb az új ismeretségekért és barátokért vagyok. Végre van egy csoport, ami nem csak a hirdetésekről szól, hanem merünk kérdéseket feltenni, segítséget kérni és segíteni is a másiknak. Sok-sok mindent tudnék még írni róla, viszont sajnos ideje továbblépni, de nektek teljes szívből tudom ajánlani a mi kis közösségünk, ahol akár engem is jobban megismerhettek.

Annyi mindenben fejlődtem ez idő alatt, hogy a blogom az életemre is pozitív hatással volt. Visszaolvasva régebbi irományaim néha a fejemet fogom, aztán elmosolyodom, mert ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy bizony ez is én voltam, egy és ugyanaz a személy, mint most, csak tanultam. Megdöbbentő, hogy mennyire máshogy gondolkozom és fogalmazom, mint akkor. Nem csak írás terén fejlődtem, hanem a kommunikációm is fényévekkel jobb, sokkal nyitottabb vagyok még az idegenek felé is. Ezt nektek köszönhetem, hiszen veletek rendszeresen tartom a kapcsolatot kommentek és talán privát üzenetek formájában is. Sikerült néhány dolgot elsajátítanom a viták kezeléséről, kódolásról és design készítésről, ami pedig a legnagyobb változást hozta az életembe, az az, hogy jobban megismertem önmagamat.

El sem tudom mondani, hogy mennyire fel tudja dobni a napom, ha kapok egy-egy pozitív visszajelzést, pár kedves szót, vagy akár építő jellegű kritikát tőletek. Ezek miatt, miattatok érdemes belevágni és csinálni, ezért cserébe tartozom egy aprósággal. Szóval...

köszönök szépen mindent nektek!


Ha ti nem lennétek itt velem napról-napra, valószínűleg nem jutottam volna el idáig, hiszen lehet, hogy motiváció hiányában már rég abbahagytam volna. De ha vannak az embernek támogatói, látja, hogy van haszna annak, amit csinál, érdeklődnek utána és kedvelik őt, kíváncsiak az újdonságokra, akkor lehetetlenség befejezni, mert igenis van miért időt ölni a dologba. Tehát tényleg hálás lehetek nektek, viszont értékes ajándékokkal nem tudok szolgálni, ezért amit tudok adni, az egy hatalmas köszönöm és virtuális ölelés.

Még mindig van miről írnom: mivel kíváncsi vagyok a véleményetekre, ezért készítettem egy űrlapot, avagy egy közvéleménykutatást, aminek köszönhetően nem csak én informálódhatok rólatok és az olvasói szokásaitokról, hanem ti is szóhoz juthattok most ebben a bejegyzésben. De mielőtt rátérnék a válaszaitokra és az eredményekre, engedjetek meg egy rövid statisztikai összegzést az elmúlt 1 évről.

Statisztika

Bejegyzések

Összesen 122 bejegyzésem van, ebbe mindenféle vacak beletartozik: képtár, jegyzetek, félbehagyott irományok, piszkozatok és a többi. Ebből ténylegesen 107-et írtam meg és tettem közzé, viszont ma már ti csak 102-t tudtok elolvasni, mert jobbnak láttam, ha néhányat visszaállítok piszkozatnak. Ez azért történhetett, mert már nem vagyok büszke rájuk, összecsaptam őket, vagy csak baromságokat zagyváltam és nem akarom, hogy bárki olvassa őket.

Legnépszerűbb bejegyzéseim:
  1. 8 dolog, amit nem értek néhány oldalon } #tippek
  2. Amikor megírtam, még nem gondoltam volna, hogy ilyen „sikeres” lesz. Valójában sokan félreértették a szavaim és felháborodtak, amiből egy kisebb-nagyobb vita kerekedett 2 blogos csoportban is, ezért kattintottak annyian, amennyien. Viszont sok pozitívat is kaptam róla: volt, aki ennek az írásomnak köszönhetően talált rám és elmondása szerint ezt nem bánja.
  3. Mert nekem is vannak hibáim... A testképzavar } #színvallás
    Elsőnek, mikor még friss volt, nem volt annyira kelendő, mint mikor hónapokkal később ismét megosztottam. Akkor tornázta fel magát a második helyre, mindenféle balhé kialakulása nélkül.
  4. The Tea Break Award | A Teaszünet Díj
    A bejegyzés, amely egyben egy mérföldkő a blog életében. A régi díjak ötlete alapján alkottam én is egyet. Sokatoknak tetszett az ötlet, szépen terjed a jutalom, s mivel nem mindenki kreál díjakat, jogosan jár a harmadik hely neki.
  5. 5 tipp, hogyan hirdesd az oldalad Facebook csoportokban } #tippek
    Ilyen bejegyzést még nem igazán olvastam, nekem pedig rengeteg észrevételem és tapasztalatom van a témával kapcsolatban, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek. Örülök, hogy ennyien hasznosnak találtátok és betartjátok a tippjeim!
  6. 100 blogbejegyzés ötlet } #tippek
    Az utolsó helyet ismételten egy tippes gyűjtemény kapta, amelyben sok-sok ötletet adtam nektek, amikről írhattok, méghozzá 5 különböző kategóriában. Jó látni, hogy valójában inspirálódtok belőle!

Követők

Szeretem figyelemmel követni a fejlődést, mert gyakran az adott pillanatban nem értékeljük, amink van. Ezért rendszeresen készítettem képernyőképeket a statisztikáimról, így dátumról dátumra megvan, hogy mikor mennyien voltunk.
  • '17. június 19., hétfő: 4 követő
  • '17. augusztus 1., kedd: 12 követő
  • '17. augusztus 14., hétfő: 26 követő
  • '17. augusztus 22., kedd: 38 követő
  • '17. augusztus 29., kedd: 43 követő
  • '17. szeptember 1., péntek: 47 követő
  • '17. október 11., szerda: 53 követő
  • '17. november 5., vasárnap: 65 követő
  • '17. november 14., kedd: 73 követő
  • '18. január 1., hétfő, most: 78 követő
Számomra elképesztő, hogy milyen gyors ütemben gyűltetek össze itt, nálam. Eddig nem vettem észre, hogy akár pár nap alatt milyen sokan iratkoztatok fel, most látni csak igazán. És vajon hányan követtek igazából, beleértve azokat is, akik nincsenek feliratkozva?

Megjegyzések

Összesen 241 komment érkezett, beleszámítva a sajátjaimat is. Bejegyzéseknél a legtöbb a The Tea Break Award | A Teaszünet Díj című irományomnál gyűlt össze, itt összesen 18 db van. Oldalak közül a Kritikakérés menetéhez írtatok a legtöbben, szám szerint 36-an.

Kattintások

Az összes oldalmegjelenítés száma körülbelül 24 738, a leglátogatottabb nap november 4-e volt, mikor 548-szor nyitottátok meg a blogomat.

Az űrlap

A szülinap utolsó fontos és számomra egyben a legvártabb része. Amint már fentebb említettem, direkt erre az alkalomra hoztam létre 10 db, a blogomra vonatkozó kérdésekből álló űrlapot, amely egyrészt arra szolgál, hogy tájékozódjak arról, mit is gondoltok rólam és a munkásságomról, hogy a jövőben még jobban a szájízetek szerint tudjak dolgozni, másrészt pedig arra, hogy ilyen formában is nyomot hagyjatok nálam - ugyanis itt és most megnézzük együtt a válaszaitokat.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki szánt rám időt és kitöltötte!

A nulladik kérdésben meg lehetett adni a neveteket és a blogotokat, ám nem volt kötelező: az 50 beérkezett válaszból 33-an tettétek ezt meg, ami meglepő arány, ugyanis azt gondoltam, hogy a legtöbben névtelenül fogjátok kitölteni. Jó volt látni a sok-sok ismerős nevet, és nagyon örültem, hogy olyanok is válaszolgattak, akik eddig még semmilyen formában nem tudatták felém, hogy olvasnak. Most pedig jöjjön a lényeg, a kérdések és a válaszok!

001. Hogyan ismerted meg a blogomat?

Már rögtön az első kérdésnél ámultam, hiszen nem ilyen arányokra számítottam. A legtöbben, szám szerint 39-en Facebookos, blogos csoportokban bukkantatok rám. Tény, hogy sokat aktívkodom ezekben, de azt mégsem gondoltam, hogy ennyire fölényesen „győzne”!

A második legtöbb válasz szerint más oldalról, cserék által ismertetek meg, viszont a különbség szemmel látható az elsőhöz képest: erre már csak 7-en szavaztatok. Sajnos azóta már nincs lehetőség nálam cserére, ugyanis pár hete beszüntettem a chattel együtt, mert több hátrányát tapasztaltam, mint előnyét. Nálam egyébként is van blogajánló rovat, ahol ingyen hirdetlek titeket.

2 szavazat érkezett a más oldal chatjéből lehetőségre, 1 a bejegyzésekben való említésre, a Twitterre nem szavaztatok, de ezt amúgy is csak poénból raktam bele, mert egyébként nem is használom. És 1 egyéb is érkezett:
„Pontosan nem emlékszem rá, azt hiszem, valamelyikünk kért cserét, de nem tudom, hogy te vagy én :D de örülök, hogy ismerhetlek téged és a blogodat <3 ^_^”
Először is, köszönöm a kedves szavakat, másodszor pedig emlékszem, én kértem azt a cserét!

002. Körülbelül mióta látogatsz?

A második kérdésnél már sokkal színesebb a grafikon: majdnem holtversenyben 16-an követtek csak pár hónapja, illetve 15-en már jóóó pár hónapja. Vajon azért ilyen szoros, mert nem tudtátok eldönteni, hogy melyik mit takar? 😃

A harmadik legtöbb szavazatot a pár hete kapta, pontosan 7-et, 5-en szavaztatok arra, hogy nem tudom, de régóta, 3-an arra, hogy nem tudom, de nem régóta, és 2-2 szavazat érkezett arra, hogy pár napja illetve a kezdetektől.

003. Fel vagy rám iratkozva? Ha nem, miért nem? :D

Ennél a kérdésnél természetesen megadtam válaszlehetőségnek az igent és a nemet, de beállítottam egy egyéb mezőt is, ahova írhattátok az okokat - a grafikonon ezeket a sok apró, színes körcikk jelzi.

A válaszadók közül a legtöbben, 30-an az igenre szavaztatok, 13-an a nemre. Az egyéb (7db) válaszokban olyanokat írtatok, hogy enélkül is látogattok, nem használjátok, vagy éppen elfelejtettétek, de már pótoltátok is.

004. Honnan értesülsz új bejegyzésekről? (Többet is jelölhetsz!)

Ahogyan a blogomat 39-en Facebookos csoportban ismertétek meg, úgyszint 39-en innen értesültök az újdonságokról.

Sokan, egészen pontosan 22-en magatoktól is rendszeresen visszajártok.

Ahhoz képest, hogy a legtöbben fel vagytok iratkozva, csak 17-en szoktátok nézni az olvasnivalók listáját. A Twittert pedig szintén poénból írtam, meglepődtem volna, ha érkezik rá szavazat.

005. Milyen témájú bejegyzéseim szereted a legjobban? (Többet is jelölhetsz!)

Kíváncsi voltam, hogy a statisztika mennyire tükrözi a valóságot: tényleg azok a legkedveltebb bejegyzések, amelyeken a legtöbb kattintás van?

A válaszaitok alapján a leghasznosabbak a blogtippjeim, ez 38 szavazattal tört a csúcsra. Egy hajszállal maradtak le az egyéb tippjeim, erre 34 szavazat érkezett, szorosan a nyomában vannak a motivációim, amit 31-en nagyon szerettek, illetve 27-en a személyes bejegyzéseim is szívesen olvassátok. 17 szavazatot kaptak a tagek, 14-et a blogkritikák, és 9-et a kihívások.

006. Követed a munkásságom a többi blogomon is?

Tudjátok-e vagy sem, de nem a :): your choice az egyetlen oldal, ahol tevékenykedem. Van egy olyan blogom, ahova ingyen elvihető kinézetek kódjait pakolom fel, ez a Themes by Thea. Szerkesztő vagyok egy 11 másik bloggerrel közös online magazinon, amit Blogger Queens névvel találhattok meg. Illetve a legismeretlenebb: létezik egy Tagszerviz nevezetű blogom is, ahol csekély aktivitással, de vihető tageket osztok meg veletek.

A szavazók közül 25-en követtek máshol is, de nem mindenhol, 16-an arra nyomtatok, hogy csak itt olvastok, illetve 7-en mindenhol figyelemmel követtek. Váó!

007. Mit gondolsz a blogomról? - 008. Mit gondolsz rólam?

Elérkezett a két kifejtős kérdés, amelyekre ti magatok pötyöghettétek be a gondolataitokat. Éppen ezért nem volt rájuk kötelező válaszolni, mégis az elsőnél 34-en, illetve a másodiknál 31-en megtettétek! Szebbnél szebb szavakat kaptam, és biztos vagyok benne, hogy előveszem majd még őket, ha mélyponton leszek. Ezeket a válaszaitokat megtartom magamnak, csak pár mondatban szeretném összefoglalni őket.

Sokan írtátok a blogomról, hogy különleges, egyedi, kreatív, motiváló és inspiráló, érdekes, tanulságos, imádnivaló (mint a szerkesztője - ezt is írtátok többen), megnyugtató, igényes, egy kincs, öröm olvasni, sokoldalú, humoros, kedvenc, szinte hibátlan. Majdnem mindenki dicsérte a kinézetet, illetve sokan említettétek, hogy rengeteg időt fektetek a blogolásba.

A nyolcadik kérdést néhányan egy kissé félreértettétek, többen is emlegettétek, hogy nem ismertek, viszont nem is erre vonatkozott a kérdésem - hozzá kellett volna tennem, hogy a blogom alapján. Természetesen képernyőn keresztül nem lehet igazán megismerni egy embert sem, arra voltam kíváncsi, hogy mégis mi jön át belőlem.

Írtátok többek között, hogy titkolózós blogger vagyok, ami még izgalmasabbá tesz, királyul menedzselem a blogom, a barátaimért tűzbe mennék, pörgős, pozitív, aranyos, életvidám, szimpatikus, segítőkész, vicces, kedves, imádnivaló (mint a blogja), egy kincs, határozott, őszinte, erős személyiség, jó ember, kreatív, példakép, kitartó vagyok és jól írok, meg szeretném ismerni önmagam, szeretnék javítani a saját hibáimon, érdekel az emberek lelkivilága.

009. Ha nem egy saját magam által készített, egyedi kinézet lenne fent a blogomon, hanem egy teljesen alap sablon, akkor is látogatnál, olvasnál? (Őszintén!)

Hogy őszinte legyek, ezt a kérdést csak azért raktam bele, hogy meglegyen a 10 - kerek szám fétisem van, no. Köszönöm az őszinteségeteket, 42-en arra szavaztatok, hogy igen, és csak 8-an nyomtatok rá a nemre. Örülök, hogy a legtöbben mindenképpen velem tartanátok!

010. Szerinted hasznos lenne a blognak saját Facebookos csoport / Facebook oldal, te követnéd?

Régóta gondolkodtam azon, hogy összehozzam a közösséget a blogomon kívül, ahol informálhatlak titeket - bár nem tudtam, hogy ez mennyire hasznos, no meg hogyan és miként.

22-en arra szavaztatok, hogy a Facebook oldal jó ötlet, belájkolnátok, ezért mikor láttam, hogy ez fog nyerni, azonnal nekiláttam az oldalnak. Azóta rendszeresen használom és be kell, hogy lássam: sokkal hasznosabb, mint gondoltam! Egyrészt tudok szólni, ha szerkesztem a blogom és lezárom arra az időre, így nem lepődtök meg, hogy miért nem érhető el. Másrészt el szeretném hagyni a blogos csoportokat, helyette pedig kell egy hely, ahol tarthatom a kapcsolatot veletek. Harmadrészt: sokkal jobb a statisztikája, mint a csoportoknak.


+1. Egyéb mondanivaló, kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, bánat, kívánság? :D

Ér az, hogy soha ne hagyd abba? :D

Boldog blogszülinapot előre is! ;)

Szeretlek <3

El ne felejtsd, hogy a kövi dizinél a Pistit a Kinga mellé kell tenned a cseréknél próbában :D A bánatom pedig, hogy túl sok jó dolgot találsz ki, amire nekem nincs időm :( :D

Mobiloptimalizaciot legyszii :D ❤ U.i.: tudod, az a kocsog, akadekoskodo kocka :D

Egy kívánságom lenne még így a végére: Sok boldog szülinapot a blognak!

A Teaszünet Díj baromi jó ötlet volt, klassz, hogy egy ideig megint ment/megy a blogvilágban ez a díjazgatás.

Köszönöm, hogy gazdagítod a bloggerek társadalmát. :) ♥

Mindenképp maradj ilyen Thea amilyen. Őszinte, segítőkész, barátságos. Másrészről pedig HappyBday a blognak, remélem több évig olvashatunk majd Téged :)

A facebook csoport remek ötlet lenne. Biztosan nagyon jól vezetnéd a kis közösséget, hiszen a Blogger közösség csoportban is aktív vagy és remek ötleteid vannak.Nagyon boldog blogszületésnapot és sok sikert! ♥

Nehogy feladd vagy abbahagyd! :)

❤️ orulok, hogy megtalaltam a blogodat!

Ha már lehet ide írni, akkor leírom, amit a kilences ponthoz fűzök, hogy én nem csak azért olvasom a blogodat, mert szépen rendbe hoztad a külsejét, hanem tényleg maga a fogalmazásod a bejegyzéseidben elképesztően tetszik. Látszik mennyi munka van mögötte. (:


❥❥❥❥❥❥❥❥❥❥❥❥❥❥❥
Tartozom még egy köszönömmel, amiért elolvastátok ezt a hosszú bejegyzésem. Remélem, a következő 1 évben is velem tartotok, s a 2. blogszülinapom is együtt ünnepeljük majd! Imádlak titeket, szuperek vagytok! ♡

Boldog új évet,
Thea 🎆

12 megjegyzés:

  1. Egy napon születtek meg a blogjaink! :D
    Boldog blogszülinapot!
    Boldog újévet.:) Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóóó! :D *_*
      Köszönöm, boldog blogszülinapot és új évet neked is! ♡

      Törlés
  2. Nagyon boldog blogszülinapot! :D

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot (és új évet)! Még legalább ugyanennyi sikert idénre is! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ginny, hasonló jókat neked is! :)

      Törlés
  4. Jövőre mi is együtt ünnepelünk! *-* (Feltéve, ha addig még életben lesz a blogom - vicc volt. XD)
    Sikerekben és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánok! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, de jó! *_* (Persze, hogy életben lesz! :D)
      Köszönöm szépen, viszont kívánom! ♡

      Törlés
  5. Boldog születésnapot utólag is ^^ És még sokkal több szülinapot a blogodnak ^^. Jó volt látni, hogy mik jöttek ki a kérdőívből :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ninaa, boldogan telt! :)
      Örülök, hogy nektek is élvezhető volt. ^^

      Törlés